"- Közeledik a vérfarkas éjszakája - mondtam. Szemrehányón rám nézett, és megcsóválta a fejét. - Feltétlenül le kell mennünk abba a kocsmába? Mintha idefenn nem ihatnánk whiskyt vagy sört... Éppen válaszolni akartam, hogy megígértük, amikor a telehold ezüstös tányérja megszabadult a felhők fogságából, és felragyogott a hegycsúcs fölött. A fenyők felé pillantottam, amelyek mozdulatlanul álltak, mintha ezüsttel öntötték volna le őket. Villámgyorsan megragadtam Müller karját, és kiütöttem belőle a zseblámpát. Még a száját is befogtam, nehogy kiáltani tudjon. Nyöszörgött és hánykolódott a karjaim között. - Nyugi - mondtam, és megszorítottam a csuklóját. - Nincs semmi baj, csak azt akarom, hogy ne kiáltson. Fordítsa lassan a fenyők felé a fejét... És nehogy kiáltson, az istenért! Müller felhördült, és kimeredt a szeme a rémülettől. A ragyogó holdfényben, az ezüstszínű fenyők előtt ott állt a vérfarkas, s megbabonázva meredt a Havasi Kürt kivilágított ablakaira."