Az első vérfarkasok igen régen éltek. Nem tudunk sokat a történelemről, ám annyi bizonyos, hogy i.e. 753-ban alapították Rómát. Méghozzá az első király Romolus, akiről közismert, hogy egy farkas szoptatta testvérével Remusszal együtt, akit később megölt. Azt a farkast, aki őket szoptatta Mars istenség, küldte megsegítésükre, legalábbis a monda szerint. A tej hihetetlenül ellenállóvá és erőssé tette őket, bár némileg agresszívvá is. A farkas hasát egy lándzsa sebezte meg, így a vére is a testvérek szervezetébe jutott, minek következtében Romolus farkasemberré vált később. Remus nem érte meg, hogy azzá lehessen mivel Romolus első farkasemberré válásakor vérengző fenevaddá változott, és széttépte. (A történelem persze nem így ismeri, de mire jó a történelem, ha nem ferdítésekre)
Romolus Róma építtetésekor egy titkos labort épített, ahol megpróbálta kikúrálni magából farkas énjét, ám helyette teljesen farkassá vált. Csupán teliholdakkor változott vissza emberré. Az országot helyettesei és tanácsosai irányították helyette.
A monda szerint 7 királya volt Rómának. Mi azonban csupán kettőről tudunk úgymond bizonyosan (a halandó történelem elég nagy része csak találgatás vagy puszta feltételezés az úgynevezett emberi természetre alapozva). Valójában Romolus volt hatalmon több mint 200 évig különböző neveken, hiszen már ő is tudta, hogy az emberek megrémülnének egy vérengző fenevad királytól. Az igazság az, hogy maga is meglepődött rajta, hogy milyen lassan öregszik. Ő olyan 30 éves korában lassult le az öregedéssel, azután csak tapasztalatban és megélt évek számában öregedett… külsőleg nem.
Ismeretlen okból távozott a vezetői posztból (valószínű, hogy megunta. Nem lehet szórakoztató 200 éven keresztül unalmas halandók nyafogását hallgatni), és a mai Horvátország területére telepedett.
Itt rendkívül aktív életet folytatott. Időszámításunk előtt 406 körül Athénba vándorolt, és itt találkozott Szókratésszal, aki igen nagy hatást gyakorolt rá. Hatására el kezdte kutatni eredetét, és hogy miként örökíthetné tovább tudását. I.e. 400-ban hirtelen meghalt látszólag minden feljegyzés és ismeret nélkül. Szókratész ekkorra a legjobb barátjává vált, és feltételezhető, hogy rá hagyományozta ismereteit.
Romolusnak született egy leány gyermeke, akiben tovább élt a farkas vér, de szerencsésen emberi alakja maradt. Azonban minden holdtöltekor és újholdkor farkasemberhez hasonló lénnyé változott. Abban különbözött ez a farkasemberségtől, hogy inkább hasonlított farkasra, mintsem emberre (a farkasembernél éppen fordítva).
Őt sem kerülte el a párkapcsolatok szele, ám a vérfarkasság eléggé megnehezítette a helyzetét. A lány magába roskadt, mert úgy érezte megtalálta az igazit, de az „állapota” miatt nem maradhat vele. A depressziója miatt már vagy egy hete nem evett (vagyis nem kajolt humán lényt), így mikor a férfi feltűnt nála egy vérző sebbel a kezén… Hát képzelhető, hogy micsodakísértés volt. Egy ponton tovább már nem bírta, és rátámadt a férfira, de néhány másodperc után (közben a vérét itta) elmenekült.
A férfi néhány nap múlva érezni kezdte, hogy valami változik benne. Szép lassan jelentkeztek a tünetek: vérszomj, kiélesedett látás, hallás, kiélezett szaglás és telihold éjszakáján vérfarkassá változott.
Persze ezek után jött a boldogan éltek rész… de később rájöttek, hogy nem elégszenek meg egymással az örökkévalóságig, és újabb teremtények születtek. Gyerekeik is lettek, akik erősebbek voltak a teremtményeknél, azonban egyben közösek voltak. Csupán teliholdkor változtak át, és nem tudtak uralkodni a farkasi énjükön. Generációkon keresztül sem változott ez a tény, kivéve néhány kivételes vérfarkast.
Lepidus feltűnt Caesar oldalán, ő megpróbált uralkodni magán, aminek következményeként testvérbátyja legyilkolta. Nem igazán nézte jó szemmel, hogy Lepidus kiirtott egy egész falut… Lepidus is a romolusi ág leszármazottja volt. Testvére egy utódot nemzett, aki vitte tovább az ősi vért. Persze teremtett vérfarkasok is akadtak szép számmal, kik erősebb, kik gyengébb vérvonalról.
Valamikor az időszámításunk szerinti első században felbukkant szinte a semmiből az, aki mondhatni megalapozta a vérfarkasokat, övező legendákat. Párhuzamos életrajzok című művével vált igazán sikeressé Plutarkhosz. Műveiben igen részletesen írta le ez emberek életét, persze csak kiemelkedő személyiségek kerülhettek papírra, vetésre.
Ő maga nem született vérfarkasnak, ám egy ízben találkozott az ősi vérvonal egy leszármazottjával. Igen nagy érdeklődéssel fordult felé, ám hamar csalódnia kellett az ifjú Sorianban. Néhány érdekes részletet ugyan megtudott a családjáról, ám a faja megteremtőjéről nem tudott információkkal szolgálni. Plutarkhosz abban látta utolsó reményét, hogy megtalálja Romolus és Szókratész jegyzeteit.
Hosszú kutatás után megtalálta őket a mostani Oroszországban. Mint később rájött Szókratész jegyzeteit egy hű szolgájával vitette oda mielőtt meghalt.
Plutarkhosz visszatért Sorianhoz, és kérte, hogy tegye vérfarkassá. Sorian a tipikus üres fejű szépfiú örömmel teljesítette a kérést, bár az életben hagyás rész kicsit nehézkesen, de végül mindenki megkapta, amit akart.
A középkor kezdetén, vagyis a Nyugat –Római –Birodalom bukásakor Plutarkhosz mondhatni összeomlott. Hőn szeretett állama lezüllött, a szabadokat is rabszolgákká kényszeríttették. Ekkor érezte úgy, hogy a világot meg kell szabadítani az olyan férgektől, mint halandók. Hogy ők csupán eltiporni való porszemek. Bár nem először ötlött fel benne, de most ért el ahhoz a ponthoz, hogy tettekbe bocsátkozzon. Mivel az ősi vérvonal leszármazottja teremtette, így elég nagyhatalom volt a kezében. 500 éven keresztül járta a világot, és ahol járt mindenütt megkereste a szerinte méltókat. Legtöbbjük fiatal fiú volt, akiket szüleitől elszakított, és ő nevelt. Beléjük plántálta a történelem mozzanatait, és sajátos elképzeléseit a vérfarkasok uralmáról.
Sajnos sokszor tévesen mérte föl a vérfarkasai képességeit agyban. Sokan esztelenül kezdtek teremteni, és így csakhamar túlszaporodtak az erejüket használni nem képes vad vérfarkasok.
Ebben a korban már Sorian nem élt, de egyik leszármazottja Zagrosz úgymond a vérfarkasok vezetőjének mondható volt. Az ősi vérvonal leszármazottait ekkor valamiféle falkavezérnek tekintették. Bár nem élt együtt az összes vérfarkas, de mindenki elismerte a vérvonal elsőbbségét. Zagrosz megteremtette magának a feleségét, és már jó ideje voltak együtt. Három gyermekük született Wolver, Aurora és Remia. A férfi meg tanult uralkodni a farkas énjén, így nem változott vérengző fenevaddá. Évek során tovább adta a tudását majdnem minden társának. Persze akadnak kivételek…
Tehát a teremtett vérfarkasok túlszaporodtak. A vámpírok megelégelve ezt tömeges vadászatba kezdtek. Rengeteget leöltek közülük.
Egy napon betörtek Zagrosz otthonába, és mielőtt a vámpírok megakadályozhatták volna egy fiatal, heves férfi megölte a feleségét. Azonnal visszafordultak, hiszen látták kikkel van dolguk. Remia, Aurora és Wolver végignézték anyjuk halálát.
Zagrosz mindeddig békében megélt a vámpírokkal, ám ekkor felbőszült, és ellenük fordult. Azóta az összes vámpír harcban áll a vérfarkasokkal, bár akadnak kivételesek, akik nem így gondolkoznak.
A gyermekek és Zagrosz további sorsa már a jelenkori történelembe nyúlik...
Persze az eltelt idő alatt uralkodók és háborúk jöttek, mentek, a vérfarkasok modernebbek lettek, új idők járnak. De alapvetően ugyanaz maradt a vérfarkas faj.
forrás:www.osivallas.hu
|